GoldenApple 2009.09.09. 15:08

Védőnő

Rémes történeteket hallok bunkó, nemtörődöm, idegesítő és kismamanyúzó védőnőkről. Nem kis parával jelentkeztem be a sajátomhoz. Akkor nem volt a rendelőben.

Kábé két óra múlva egy roppant lelkes (de nem az az idegesítően mézesmásos) hang felhívott, hogy őszintén szeretne gratulálni, és hogy nagyon kíváncsi rám, és hogy hogy van a kismama. (A kismama szó hallatán patakokban kezdett folyni a könnyem/a nyálam/a taknyom a meghatottságtól. Majd még írok bőven a kismama hormonokról - neverendigstory...)

És élőben is ilyen kedves. Érdeklődő, segítőkész, mosolygós, megnyugtató, tényleg amolyan pót-és vészanya. No ne értsd félre, pótolhatatlan Édesanyám van, de nem hiszem, hogy sokat tudna kezdeni az "Otika, kinyírtuk a férjemmel a gyereket, pedig még ki sem bújt" mondatokkal. (Erről is bővebben majd később.)

Történt ugyanis, hogy reggel az Uram kihúzta a takarót a derekam alól, miután meghúztam a tarkóján a tincset. Erre én halántékon pöcköltem, és visszafordultam a fal felé. Sokáig nem reagált (mint később kiderült, csak csatasorba rendeződött), így én megfordultam, hogy valami újabb galádságot kövessek el.

A tönkölypehely párna (2 kg) teljes erővel csapódott az alhasamba. Ő a lábamat akarta eltalálni, álmában nem gondolta volna, hogy én megfordulok az ágyban...

Egyből abbahagytuk a kuncogást. Kétségbeesetten néztünk egymásra. Nekem már folytak a könnyeim, hogy megöltük a gyereket, ő meg kitartóan feküdt a hasamon ("Mintike, adj valami életjelet apának").

A legkeményebb az volt, mikor elmondtam a védőnőnek: Otika, lehet, hogy kinyírtuk a gyereket egy PÁRNÁVAL. A felnőtt apja (32 éves) és az anyja (28). 

Gyorsan megmutatta, hogy van a babának szívhangja, majd nevetett egy jót, megsimogatta az arcomat, és felvilágosított, hogy nem olyan egyszerű ám az ilyesmi, nyugodjak meg, és csodás szülők leszünk. Ezzel együtt. Még egy puszit is kaptam. Semmi korholás, csak végtelen bölcsesség és egy nagy mosoly. Bizzak benne, ő már csak tudja, mindenki csinál valami hülyeséget: van, aki bicajjal esik el, van, aki az asztal sarkába megy neki, van, aki a lépcsőn esik pofára, de olyan is volt, aki Vidámparkba ment.

Azt hittem, senki nem tud megnyugtatni. Nos, Ő meg tudott. Bizton állítom, egy angyal.

A bejegyzés trackback címe:

https://almafa.blog.hu/api/trackback/id/tr241371120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.