férjem formában volt múlt szombaton. Kismama találkozó volt (szerintem már biztos, hogy a Chagall Café picérei közül mindegyik elkötteti magát), úgyhogy 20 csodaszép kisgömböc-hasú leendő mami legelt békésen a belvárosi kávézók eme gyöngyszemében. Jómagam málnás-mascarponés-vaníliás-égetett karamelles valamit ettem - jááááááááááááj, de jó volt...

Szóval csacsogunk-fecsegünk békésen, sütike, saláta ésmiegymás között kitárgyalva a székrekedés/aranyér/gátmetszés/apás szülés/hányás-fosás megunhatatlan témáit (nem, én sem értem, hogy onnantól, hogy babát vár az ember miért lesznek ezek a témák teljesen összeegyeztethetőek az étkezéssel, de komolyan, meg se kottyan). És ekkor csörög a telefon - tudtam én, vártam már, hisz Medve már jelezte, hogy elindult értem, hogy véghezvigyük a lehetetlent (Brendon babaáruház-Kika-Ikea-Praktiker túra), de arra nem számítottam, hogy hangosan beleszól, hogy heló, Nyuszkó, itt vagyok a KOCSMA előtt, jöhetsz.

Bájosan kifejtettem, hogy ez nem KOCSMA, hanem CAFÉ (öhhömmöhömmm), és hogy mindjárt megyek.

Beszálltam a kocsiba, és még tudta tetézni: ne sértődj meg, nem bántásból mondtam, hogy kocsma... Én például szeretek kocsmába járni...

ÁÁÁÁÁÁÁÁ:D

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.