ha dohányzásra/intravénás drogra szokott volna rá a fiam. Most úgy érzem, arról könnyebb lenne leszoktatni, könnyebben menteném meg a lelkét akár a sátántól is... 

Jah, drága barátaim, a gyermekemet rabjává tette az a k.rva zenélő-forgó. Aranyosnak kinéző, de alattomos macikák pörögnek andalító (megbabonázó?) dallamot játszva.

Először csak mosolygott, és abbahagyta a sírást. Aztán megbűvölve nézte, és idegesen ficergett, ha lejárt a verkli. Mára kétségbeesetten sír, ha a mackók nem repkednek a feje fölött, én meg úgy érzem, eret pattintok magamon, ha mégegyszer meghallom azt a tündibündi csingilingi dallamot. 

Próbáltam neki alternatívát nyújtani: énekeltem karácsonyi dalokat, a Dallas főcímzenéjét, sőt, reppeltem is (rappeltem, hogy a szőrszálhasogatók is megértsék), mentek az idióta muk-muk-muk/kop-kop-kop/hop-hop-hop mondókák, de semmi, a gyerek immunis rá, úgy is mondhatnám, hogy úgy pattannak le róla a próbálkozásaim, mint én a körtefáról, mikor legutóbb bicajozni próbáltam.

Csak azok a rohadék repkedő ki mackók kellenek.

A bejegyzés trackback címe:

https://almafa.blog.hu/api/trackback/id/tr951916854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.