visítás, én szaladok, keresem a lakásban, a gyerek sehol, a hang erősödik, üvölt, szívet tépően, kétségbeesve.

Nyitogatom az ajtókat, benézek a fürdőbe, a konyha ugye már le van zárva, a gardrób üres.

Megtalálom. Begurult az almája az ágy alá, ő meg nem tudott kimászni. Befele még ment, kifelé már nem, krokodilkönnyek, ágyról ágynemű le, matracot a hős anya odébbcibálja, ágyrácsot felemeli, sokkban lévő kisdedet kiemeli, ölébe vonja, vígasztalja, ringatja, babusgatja.

Semmi baj, semmi baj... duruzsolom, közben számot vetek és rájövök, hogy valószínű emiatt az élmény miatt 

  • nem tanul majd meg úszni
  • utálni fogja a bújócskát
  • a liftben mindig papírzacskóba fog lélegezni, mint az amcsi filmekben
  • hosszú órákat tölt majd egy pszichiáter díványán (...az anyám az oka mindennek, nem sietett a segítségemre, stb...)
  • dadogni fog
  • soha többé nem fog szeretni

 

Megnyugodott. Letettem a játékai közé, majd kimentem főzni egy kávét.

Visítás, ordibálás, kiabálás... rohantam be, de már tudtam, hol keressem: az ágy alatt kuksolt vigyorogva. Azóta az ágy-alá-beszorulás a legjobb játék. Ehhh....

A bejegyzés trackback címe:

https://almafa.blog.hu/api/trackback/id/tr552801545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kószáló 2011.04.08. 10:42:26

jahahaj csak ezért ide is regisztráltam, mert ez egy olyan édes történet! Zugban persze olvastam mindig a blogod, de ehhez hozzá is szólok, mert szerintem ez olyan gyönyörű a gyerekek öngyógyító működése:

ilyenkor ugyanis az történik, hogy az egészséges gyerek az ijesztő és kontrollja alól kicsúszott helyzetet "újrajátssza" biztonságos, saját maga által kontrollált körülmények között, játékká alakít egy félelmes helyzetet. Addig-addig játssza újra, amíg "feldolgozza" a félelmet. Tulajdonképpen ugyanezt csinálják a gyerekpszichológus rendelőjében is, és olyan fantasztikus, hogy ezt ilyen intuitív módon, maguktól megoldják a babák! Szuper történet, pszichológus-szemmel is! (najó lehet ez senkit nem érdekel rajtam kívül, de csodálatos, ahogy egy ilyen pici lélek működik..)

GoldenApple · http://goldenapple.blog.hu 2011.04.08. 10:53:13

Erre nem is gondoltam! Köszi, hogy megírtad, tényleg tök érdekes.

És... khmmm... még hány év, amíg feldolgozza? Mert azóta is folyton beszorulósat játszik...

kószáló 2011.04.08. 11:04:56

@GoldenApple: talán a feldolgozás szó nem jó kifejezés, mert ez nem egy trauma azért. Amit csinál, az egy megküzdési stratégia, és azért élvezi ennyire, mert valami naaaaagyon veszélyeset (a nagy és sötét ágymélyét) hajt most éppen az uralma alá. Ha már biztosan uralja majd, akkor megunja. :)