Majdnem egy hónapja nem írtam (el tudod ezt képzelni?), közben a gyerek már millió élményen túl, ül, sőt, lassan le is érettségizik.

Sorban. 

Hajókáztunk a Balcsán, bizony ám, mentünk Siófokról Füredre, kettesben, én és a kisfiam (meg a hűtőtáska, a nagy csomag, a nagy táskám, a kicsi táskám, a kajás, a babakocsi, ésagyarekisottvolt). Nem lelkendezős út volt, inkább a nincs-más-választásom, de végülis a kezdeti nehézségek után (hogy jutok fel a hajóra?) már egész jól ment a dolog, és mikor kivettem a kocsiból, és megmutattam neki, hogy KISFIAM, édes kisfiam, ez a Balaton, érzed, ahogy a szél a hajadba kap? ahogy a tihanyi apátság kirajzolódik? ahogy a napfény vidáman táncol a bőrödön? na, akkor ő ezeket mond érezte, és örömében bele is folyatta a nyálát a magyar tengerbe.

A másik hatalmas újság az az, hogy Barnabás fel tud ülni, magától, kitámasztósan, mint a kis gorilla. Ezt egy múlt heti baba-mama talin mondták először, mikoris megjegyeztem, hogy jaj-de-hülyén-tekeri-magát-a-gyerek, na-majd-mingyá-kiegyenesítem, erre megjegyezte a már nem elsőgyerekes anyuka, hogy inkább ne, mert most próbál felülni.

Azóta sikerült neki.

Éjszaka is. Többször.

Csak a kezdő pozícióba nem tudja még visszaküzdeni magát, úgyhogy most azt játszuk, hogy éjjel sírásra megyek be a kis szobájába, a gyerek meg ül az ágy közepén, és bömböl, miszerint:

1., nagyon utálok már itt ülni, egy órája ülök itt és álmos vagyok

2., kiesett a cumum ebben a nagy ülésben és EGYÁLTALÁN nem találom.

Utóbbit általában még megfejeljük azzal, hogy a gyerek a cumin ül, ami még nyom is. Kemény az élet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.