2011.08.12. 21:09
Mert a törpök élete nemcsak játék és mese...
Néha utálom ezt az egészet.
Komolyan. Rossz anyák, alapítsunk klubot.
Utálom, hogy nem tudom magamra csukni a vécé ajtaját, mert fél szemmel a gyereket kell néznem.
Hogy 5 percig nincs csönd körülöttem ÚGY, hogy emberi szót 10 órán át nem hallok (A Düzü, Tüszü, Apa, Kaka, Ana kvintetten kívül).
Hogy a lakás olyan Kőmíves Kelemenes: ha megcsinálok valamit, 10 dolgot söpör le a helyébe.
Hogy napi 5-7 tiszta pólóval kell számolni (leissza, leeszi, összesarazza, belefekszik, lenyálazza, mindezt ciklikusan).
Hogy egy küzdelem az etetés/altatás/figyelemlekötés.
Nyafog.
Sír.
Hisztizik.
Életveszélyes helyzetekbe keveri magát megállás nélkül, én pedig 5 apró részletben tudok egy pohár vizet meginni. Baszki, a tűzoltók készenléti szintje Pató Pál uras az enyémhez képest.
Szétszed, szétpakol, szétrúg, szétüt. Mindent szét. Kivéve, mikor össze. Összeirkál, összekoszol, összetapos.
Kutyakaját eszik. Nem mert éhes, hanem mert finom. A kis húsos kezével a kicsi kockás zsebébe is tesz, biztos ami biztos.
És nemcsak a száraz kutyakajáról beszélek, a konzerves-szaftosról is.
A sz@r a legjobb festék.
Van, hogy hülyét kapok, és minden vágyam egy bloody mary. Vagy 10.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Petitenicole 2011.08.15. 09:18:00
Szóval, én lennék klubtag...
DE. Visszanézve vicces lesz, és különben is, olyan hamar eltelik majd. Akkor meg az lesz a bajunk, hogy milyen nagyfiúk :)