Kacagott, nevetett, nyögött és persze ült (ez mindig érvényes mostantól, csak akkor nem, ha külön említem, hogy más testhelyzetben képzeld el a fiamat). Egy gond volt ezzel az egésszel: az, hogy 23:12 volt a telefonomon.

Szemeim bedagadva, szám sírásra görbül, hol kell kivenni az elemet a gyerekből?, miéééééééért nem álmos?, te jó ég, hogy fog fájni a fejem.

Előző este ugyanezt játszottuk. Megvacsorázott, majd másfél órán keresztül csömcsögött és csimászkodott, viszont akkor az apja volt a harcvonalban.

- Medvi, basszus, etesd meg azt a gyereket, attól beájul.

- De már vaacsorázott, és...

- NE kérdezz semmit, csak etesd meg. Legyen 100ml:3kanál táp. Vagy tudod mit? Legyen 100 ml: 1 pép és 2 táp.

Ekkor meghallottam a babaőrön a nyöszörgést.

- Várj, legyen... legyen... 2 pép és 1 táp, akkor sűrűbb. 

Újabb csömcsögés. Medve a konyhában, én meg az ágyból, kiabálva:

- Medvi! 120ml legyek, 2 pép, 2 táp.

Visszajött mosolyogva.

- Értem. Tehát megláttad a konyhakést, szemed átsiklott a kisbaltára, elméláztál a láncfűrészen, majd a buldózer kulcsával elindultál kifelé?

Akármilyen késő volt, kitört belőlem a nevetés.

.

..

...

Tegnap este az atombomba volt soron, de elaludt a gyerek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.