nem egy klasszikus nagymama-típus. Messze áll tőle a kötés-horgolás, a hófehér konty és a hintaszék, a porcukros sütemények... Anyu inkább a nevetgélős-vagány, síelős, szuperjófej, modern kategória. Azonban beütött a nagy hír, az óriási változás: megtudta, hogy nagymama lesz... és azóta csak varr és varr, mos meg vasal, gyakorlatilag az egész kis életét feltette egy patchwork takaró elkészítésére. Bizony ám! Hétről hétre épül-szépül-alakul a kis takaró, mindig hozzátesz egy-egy apró részletet, mintát... Az egész család halálosan unja a véleménynyilvánítást, mert gyakorlatilag teljesen és tökéletesen mindegy, hogy belülre megy-e a kékfestő és a külső háromszögbe az apró kockás anyag, avagy fordítva, vagy egyáltalán.

Egyébként imádom ezt a folt hátán folt világot: otthonos, rusztikus és nagyon de nagyon személyhez szóló, épp ezért még hónapokkal ezelőtt, mielőtt ő nekilátott volna az sk. projektnek, vettem egy ilyesmi mintájú párnahuzatot. Kék-barna-drapp, egyből beleszerettem. Olyan, mint egy álom: tökéletes lesz a gyerekszobába - gondoltam akkor.

Tegnap átvittük Anyunak az összes maradék babaruhát: pakoltuk ki a kis rugigat, bodykat, zoknikat, a cseh pelenkák is ott sorakoztak, majd előkerült ez a takaró is, rádobtam a többire, nem is figyeltem oda, csak valami olyasmit mondtam, hogy "és van egy ilyen".

Anyu ledermedt. A kis arcáról lefagyott a mosoly, csak nézte-nézte azt a takarót, majd mikor értetlenül rábámultunk, hogy "mostmegmivan", akkor csendben csak annyit mondott: itt a konkurencia.

Megismételte.

Itt a konkurencia! Az ellenség. A tökéletesen varrott, szálhiba és illesztési hiba nélküli áruházi patchwork takaró, amivel ő bizony soha de soha nem tudja felvenni a versenyt.

Nem is tudom, mikor láttam ilyen szomorúak utoljára. Nézte a tökéletes formákat, az okos kis bújtatót a hátulján, mi pedig csak ültünk, és mosolyogtunk.

Ő még nem tudta azt, amit mi ott mindannyian, és akkor nem is mondtam el neki azt, amit talán el kellett volna, és olyan egyértelmű és világos volt, mint a nap: a buta, lelkes anyukák megvehetnek a babájuknak mindent. Vehetnek pihenőszéket meg elektromos cumimelegítőt, szuper kismotort és puha lábzsákot a hideg napokra. 

De olyan meleget, amit egy nagymama szeretetéből és két keze munkájából születő foltos kis takaró tud adni, a legmelegebb kályha sem adhat.

Ez valami olyan, amit csak a nagymamák tudnak. Akár ezüstös konty nélkül is. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.