Nem kell találgatnom, hogy jaj, mi a baja, ha sír. Egyébként ritkán sír, jó doga van, sok helyre viszem (vásárolni, fodrászhoz, kávézóba, miegymás), és az, hogy a gyerek ennyire csendesen jófej, mi sem bizonyítja jobban, mint az egyik barátnőm, akinek a

Egy-aranyos-kisbaba-van-a-kezemben

szavak ebben a sorrendben soha nem hagyták el a száját, de mikor Barnus a kezében volt, na akkor igen, szóval próbálom még pedzegetni a határt, hogy meddig lehet elmenni ezzel a mondattal anélkül, hogy pontot tennék a végére, merthogy ilyen úttörők és forradalmárok vagyunk mindketten: a fiam is és én is.

Pont.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.