Úgy rohan az idő, el se hiszem, már fél éves a kisfiam. Egyfolytában szerel, mókol, ügyesedik, forog, harcol, örül, mosolyog, felfedez.

Írják, hogy nincs szó arra, mi boldogságot tud adni egy gyerek.

Ez nem igaz.

Van rá szó: határtalan boldogságot találok minden nap abban, hogy látom, hogy a fiam már négykézláb áll, hogy először a nagy kádba dugta az apró lábujjait, hogy hangosan nevet, mikor hazajön az édesapja, hogy nyakig maszatos az almapüré után, hogy ásít, mint a nagyok, ha elfáradt, hogy nyújtja felém a kicsi karjait, hogy vegyem fel és öleljem magamhoz.

Nos, nem biztos, hogy mindig fel tudom majd venni. De hogy minél tovább ölelhessem, immár határtalan felelősséggel tartozom magamért is.

Ami eddig nem számított, az most értelmet nyer: értelmet nyer a vérvétel, a méhnyakrákszűrés, a mammográfia, az egészség. Minden egyes pillanat számít.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.