áll a gyerek. Kapaszkodik a kiságy rácsaiba, és úgy áll, mintha kötelező lenne. Kábé másfél hete volt az első akció, azóta finomította a technikát, most már üzembiztosan áll. Nekem pedig azóta egy perc nyugtom sincs...

Teszek majd fel képet, de most megyek, megpróbálom legalább egy pillanatra leültetni, bár tudom, hogy esélytelen: a gyerekem számára az ülés az örökrelegnagyobbhülyeség mostmár.

A fekvést meg csak suttogva mondjuk, úgy teszünk, mintha arról már nem is beszélnénk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.