Én inkább a Martha Stewart Livinget nézem, vagy a Barkács csajt, vagy a Mezzot, de nem, nem jutok el odáig, mert Barnabás szappanoperákat néz.

Simán visszakapcsolja a tévét, eltol a képernyő elől, ha kitakarom, hogy Juan Antonio Fernando de la Cruz mi a retkes lószart csinál, és tapsol(!) ha tetszik neki az akció.

Nincs más választásom: ki kell húzni a tv kábelt, úgyhogy most csendes remeteségben, elszigeteltségben, remeteségben töltjük a kis életünket itthon, nincs mit tenni.

Megy az apa, a Drazsé, a tessék, az anya (azt hiszem, a Drazsé volt az első), megvolt az első csobbanás a Balcsiban, az első kürtős kalács, az első labdázás. Puszik, huncutkodások, nagy hasra esés, könnyek, sárgabarack, almaszüret, első próbálkozások a bilivel és persze a kismotorral.

Zajlik az életünk, és a közepében egy cserfes, élénk, csodálatos, összetett és -reményeim szerint- nagyon boldog másfél éves kiskalóz áll.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.