dobol, csapkod, zörög - mikor mit kíván a helyzet. Belebújik a cipőnkbe, mindennel ügyesen megfésülködik (fésűvel, meggyszósszal, fogkefével, kutyacsonttal, épp mi akad a kezébe). Felül a laptop elé és tapsol ha zenét hall. Felmászik az ágyra ha álmos és ha a kislábujjam hegyével belepöccintek a labdába, akkor úgy kacag, hogy csapkodja a térdét. Huncutkodik, elbújik, szervez-rendez én meg nem győzök ámulni: hú, már ezt is tudja? Jé, már arra is rájött?

Nem szépítek, nem másítok és nem köntörfalazok: ISZONYÚÁLLATMEGAGIGA JÓ DOLOG AZ ANYUKÁJÁNAK LENNI. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.