2010.04.15. 13:52
Megkaptuk az oltásokat
hősiesen feküdt, csak a szeme járt ide-oda, nyújtotta a kis fodros combját. Mint egy igazi nagyfiú.
Én átöleltem, azt hazudtam, hogy semmi baj, kicsordult a könnyem, és kiabáltam a mamám után. Végtére is ő a nagyanyja, fogja le ő, illetve ő az én anyukám, ne tegyen ki engem ilyen szörnyűségnek, hogy végig kelljen néznem, ahogy beadnak neki két injekciót. Oké, ne nézzek oda, rendben, nézem a szemét, és látom, ahogy kikerekedik, mert érzi a szúrást, és még egy hátra, és már sír, rázkódik a kis háta, és oké, hogy nem lesz diftériatetanuszgyerekbénulás, de nem lehetne oltás helyett cseppekben? Jaj, nagyon rossz volt.
Leginkább nekem.
Ő egy kis láztól eltekintve hamar túljutott rajta.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.