Jippijé, a gyerek jól van, a 20. heti naaaagy genetikai ultrahangon a főorvos úr először a kukiját látta. Mondta is, hogy "Anyuka, most megnézzük, mi újság az agyával, reméljük az is így ki van fejlődve, mert ha nem, akkor 18 év múlva nagy bajuk lesz vele":)

Megnyugtatásul... ki van fejlődve. Mindene. Tökéletesen. Olyan kis szép, hogy az nem is igaz!

Már vettem bundazsákot (nyuszis), bodyt (kiskutyás) és oldaltzsebes nadrágot (kantáros, plüss, világoskék, vonatos). Van öntapadós béka a kádba (kád még nincs), levél formájú párásító,  szóval alakul a kis kelengye is. Kinéztem a babakocsit is, szerintem nagyon vagány.

a 19. hetet, úgyhogy a félidős 20. hétbe léptünk. Már nincs hányinger, össze-vissza kajálás (na jó, módjával...), és nem érzek furcsa szagokat. Helyette bejött az alacsony vérnyomás, a náthaszerű orrdugulás és a "semmi sem jön rám" reggeli műsor. Összesen 2 kiló 30 deka plusznál tartok (sokszor van olyan érzésem, hogy ez csak a mellem meg a hasam), és már hivatalosan is Barnabás a Barnabásunk.

Várjuk, szeretjük, drukkolunk neki, hogy egészséges legyen, szép legyen, tündércukormorzsa legyen.

És ami a legfontosabb: nagyon boldog legyen.

a Facebook-ot. Gyönyörű képeket láttam ma egy csudahelyes kisbabáról és csodaszép anyukájáról. Mosolygósat, Apázósat. barátnőzőset, kedveset.

Hajrá, Maxi!

blogon is említettem, hogy újabban rohadt alacsony a vérnyomásom. Állítólag ez tök normális (mondjuk a "nem kell aggódni, semmi gáz"-t én azért nem így érzem), csak sajna semmit nem lehet vele tenni.

Bödönnyi tejeskávé kell a túléléshez.

Fél  dl kávé, 4 dl tej, tejhab, barna cukor és fahéj -ez az ún. Caffé della Vita (az élet kávéja) receptje. Hihetetlen segítség azokon a napokon, amikor csak arra van erőm, hogy rámeredjek a felmosórongyra, és halkan annyit kérdezzek tőle: mi a titkod, hogy ilyen jól nézel ki?...:)

de nagyon éhes vagyok egyfolytábaaaztarohadtéletbe... Azzal nyugtatom magam, hogy nem is én, hanem a gyerek. Hömmm.

Jaj, nagyon. Egy üveg cékla tegnap úgy lecsúszott, hogy öröm volt nézni. Egy kis fetás-fokhagymás-pirított szotyis sült cékla...

Bizarrul hangzik, de isteni finom!

latex vagy szilikon, játszós vagy altatós, mindegyik rendszerben, sterilizálóval, kefével, kompatibilis, antikólikás, gyermekfogászok által tesztelt, kézreálló, későbbi csőrös itatóval bővíthető...

ez mind (csak) a cumi.

Teeeeermészetesen nincs olyan, ami mindegyiket tudná egyszerre: így már az áruházban utólér a "szar anya leszek" érzés, mikor csak állsz a nyomorult kis üvegcsék előtt, és azon töprengsz, hogy

• a gyerek fogait rontsam el vagy a beleit?
• mi a különbség a játszós meg az alvós cumi között?
• miért nem gyártanak egyféle cumit "ez tök jó lesz a gyerekednek és ezt vedd meg" felirattal?

Gyakorlatilag egy kisebb régészeti kutatás/atomfizikai disszertáció/gazdasági elemzés kutatómunkájával egyenértékű időt kell fordítani arra, hogy felderítsd, amit választottál márka, annak a mellszívója is jó-e (nem, nem gondoltam még bele, hogy egy amolyan focimeccseken használatos dudaformájú elektromos, berregő kütyű a cicimet fogja cincálni hónapokon belül...), szóval, hogy a mellszívója is jó-e és a mellszívóhoz használatos poharak fagyaszthatóak-e, és....

Pedig csak egy cumiról van szó. A babakocsi projektbe bele se merek gondolni egyelőre. Muhahahahahaaaaaaaaaaaaaaa

meg kellett szabadulnom ettől a babás-krémsárga sablontól. Átmenetileg ez lett/lesz helyette, és ahogy ismerem magam, az átmeneti állapot évekig fog tartani:)

Nem nagyon (egyáltalán nem) tudom, hogy lehet új sablont feltölteni, de ez most a legkevésbé sem érdekel, a gyerek folyamatosan rámol a hasamban.

Kezdő kismamaként először makacs hasgörcsre/kezdődő heves hasmenésre gyanakodtam, de rá kellett jöjjek, hogy igen, hírt adott magáról.

Immáron lábbal is. Vagy ha a fejével csinálja ezt a mókát, akkor tuti focista lesz, és szögletnél, fejelésben verhetetlen.

 Barnabás lesz. 

Végső kínunkban már a Dionüszosz, SebesSólyom, a Plútó, Dzsonatan, Dzsézon, a Péntek és a Március is felmerültek lehetséges névként, de hiába minden kapálózás: Őt Barnabásnak hívják. Evvan, Husom, akinek nem tetszik, majd nem szól hozzá.

ezeket a vizsgálatokat.

Ha épp nem a szép kis piros véremet veszik, akkor egy üvegbe kell pisilni, majd áttölteni a kémcsőbe.

Mindegy, a lényeg, hogy minden egyes vizsgálattal biztosabbak lehetünk abban, hogy a baba jól van, és hogy az én szervezetem is működik még - több-kevesebb sikerrel.

Inkább többel. Reméljük.

mer' az én gyerekem, de olyan gyönyörű. Sanszos, hogy a 4D ultrahangon kapott felvétel többször kerül majd lejátszásra, mint szegény Jackson "Bad" albuma összesen a nagyvilágban.

Csak annyi zsetont nem csinálok majd belőle.

nem csalt, akkor nem fiú. Egyenesen egy kis férfi... Nagyon jóképű már most, szívtipró, csak hát álmos volt és nem produkálta magát: vissza is hívtak holnapra. 

Megyünk a büszke nagyival, ne szépítsük a dolgot, ragyog a boldogságtól, hogy unokázhat. Én is, hogy még egy nardágomat összekenik egy zselés trutymóval.

 ... néha beszélgetünk. Elmondom neki, hogy igazán remek fickó az apukája. Hogy lassan igazi apa lesz, mert reggel kiválasztotta a sok alma közül az egyetlent, amelyikben volt egy kis hiba, és azt ette meg. Nekünk meg megmaradtak a legszebbek.

Hogy ez a szőrős bűzcsimbók a mi kiskutyánk, aki nagyon aranyos, de sosem szabad majd a tányérjából enni.

Hogy ez, amit most ettünk, ez a savanyú káposzta, és igen, jól érzi, a fél liter epres joghurtot nem kellett volna rátolni...

Hogy majd csak figyelje meg, mennyire jó dolog az élet - mi megpróbáljuk megmutatni neki.

Rémes történeteket hallok bunkó, nemtörődöm, idegesítő és kismamanyúzó védőnőkről. Nem kis parával jelentkeztem be a sajátomhoz. Akkor nem volt a rendelőben.

Kábé két óra múlva egy roppant lelkes (de nem az az idegesítően mézesmásos) hang felhívott, hogy őszintén szeretne gratulálni, és hogy nagyon kíváncsi rám, és hogy hogy van a kismama. (A kismama szó hallatán patakokban kezdett folyni a könnyem/a nyálam/a taknyom a meghatottságtól. Majd még írok bőven a kismama hormonokról - neverendigstory...)

És élőben is ilyen kedves. Érdeklődő, segítőkész, mosolygós, megnyugtató, tényleg amolyan pót-és vészanya. No ne értsd félre, pótolhatatlan Édesanyám van, de nem hiszem, hogy sokat tudna kezdeni az "Otika, kinyírtuk a férjemmel a gyereket, pedig még ki sem bújt" mondatokkal. (Erről is bővebben majd később.)

Történt ugyanis, hogy reggel az Uram kihúzta a takarót a derekam alól, miután meghúztam a tarkóján a tincset. Erre én halántékon pöcköltem, és visszafordultam a fal felé. Sokáig nem reagált (mint később kiderült, csak csatasorba rendeződött), így én megfordultam, hogy valami újabb galádságot kövessek el.

A tönkölypehely párna (2 kg) teljes erővel csapódott az alhasamba. Ő a lábamat akarta eltalálni, álmában nem gondolta volna, hogy én megfordulok az ágyban...

Egyből abbahagytuk a kuncogást. Kétségbeesetten néztünk egymásra. Nekem már folytak a könnyeim, hogy megöltük a gyereket, ő meg kitartóan feküdt a hasamon ("Mintike, adj valami életjelet apának").

A legkeményebb az volt, mikor elmondtam a védőnőnek: Otika, lehet, hogy kinyírtuk a gyereket egy PÁRNÁVAL. A felnőtt apja (32 éves) és az anyja (28). 

Gyorsan megmutatta, hogy van a babának szívhangja, majd nevetett egy jót, megsimogatta az arcomat, és felvilágosított, hogy nem olyan egyszerű ám az ilyesmi, nyugodjak meg, és csodás szülők leszünk. Ezzel együtt. Még egy puszit is kaptam. Semmi korholás, csak végtelen bölcsesség és egy nagy mosoly. Bizzak benne, ő már csak tudja, mindenki csinál valami hülyeséget: van, aki bicajjal esik el, van, aki az asztal sarkába megy neki, van, aki a lépcsőn esik pofára, de olyan is volt, aki Vidámparkba ment.

Azt hittem, senki nem tud megnyugtatni. Nos, Ő meg tudott. Bizton állítom, egy angyal.

 kiló... A 4. hónap közepére ennyi jött rám. Szerintem nem rossz... ahhoz képest, hogy éjjel-nappal eszem, ráadásul miket...

abbahagyni az evést.

A literes pink grapefruitlé lecsúszott, a pick szalámival és a kínai kajával együtt. Leért még 2 kiló szőlő (most 120 hónapos terhesnek nézek ki) és ment még utána pirítós is. Őszintén csodálom, hogy nem döntöttem meg a távbahányás világrekordját...

Rá se merek állni a mérlegre:D

Holnap megyek a dokihoz, az AFP-vizsgálathoz kell papír, meg becsattogok a kórházba is az extra Down szűrés eredményéért.

Most meg feltúrom a konyhát, hátha van egy kis karamellás puding itthon.

a pocakom. Ez egyfelől szuper, másfelől egyre kényelmetlenebb: sehogy sem jó aludni. Az esti lefekvésnél kezdem magam úgy érezni, mint egy nőstény gorilla: szó szerint fészket építek párnákból, takarókból és plédekből.

Ezúton kérem a férjemet, hogy ha a körúti fák lombkoronáit is letépkedem és bevetem, akkor értesítsék a mentőt, a védőnőt és az idegosztályt. Köszönöm.

fura, mikor régi barátok (igen, barátok, nem barátNŐK) először látnak meg nagy(obb, mint eddig) hassal. Együtt táncoltunk a házibulikban, ittuk a sarki fényt a Sziegeten (még 10 éve), egymás mellett ültünk matekórán és rúgtunk be az osztálykiránduláson.

És én most kisbabát várok. Olyan hihetetlen! És ami az egészben a legjobb, hogy örülnek neki ők is. Kérdezgetnek, mosolyognak, csendben készülődnek ők is. Komoly összeköltözésekre, eljegyzésekre, munkákra, házasságra, lakásvételre és majdani gyermekvállalásra.

Hiába, na, felnőttünk.

És ez így van jól.

legmélyebb bugyrait jártam meg ma. Friss kismamaként (na jó, annyira nem friss, már bőven úgy nézek ki, mint aki betermelt egy kisebb sárgadinnyét. Egyben. Rágás nélkül.), szóóóóval friss kismamaként az ember -ugye - odafigyel a testére. Érdekli, ha/és hogy dagad/apad/vizesedik/viszket(a bőre, más nagyon nem, legalábbis nem az elején)/szárad(a bőre, a haja, a szemgolyója)/ragyásodik (bármelyik testrész) ésatöbbi, viszont a legnagyobb odafigyelést mégiscsak a fájdalom érdemli.

És nekem fájt. Egy határozott kis csomó a fülem mögött. 

Normál esetben észre se vettem volna, de most a lelki váróteremben az összes lehetséges diagnózis elhangzott az agytumortól a csótánypeték beágyazódásáig a koponyámba. Lelki szemeimmel (az igaziakkal ugyanis nem látok a fülem mögé, szóval még van remény, hogy én is normális vagyok) már láttam a levedző, felszakadó, tátongó sebet és folyt a vér, sürgősségi műtétet rendeltek el...

Majd olyanra vetemedtem, hogy... na jó. Szóval egy pillanatig tényleg hittem, hogy ha szembeállok a tükörrel ÉS előrehajtom a fülemet ÉS oldalra fordítom a fejem, akkor belátok a fülem mögé. Nos, nem láttam be. Az összes természettudományos műveltségemet bevetve megpróbáltam két tükörrel, de még mindig semmi eredménnyel.

És rájöttem, hogy a technika gyermeke vagyok.

Lefényképeztem a mobilommal

Egy egyszerű szúnyogcsípés.

mintha apró, pici aranyhalak úszkálnának a pocakomban. Ficánkolnak, lubickolnak:)

Nagyon érdekes, de jó érzés - valahogy megerősíti bennem azt az érzést, hogy minden rendben odabenn.

 után elmúlik a hányinger- mondják az okosok.

Aha. Persze. Hogyne.

Így a 4. felénél elmondhatom: egy nagy frászt. Most jönnek csak igazán.

cuki volt ma az ultrahangon... Már akkora, mint egy nagyobbacska narancs, a feje búbjától a lábujjacskái hegyéig közel 10 cm a kis cukorborsó. Tökéletes a nyaki redője (sosem hittem volna, hogy egyszer kimondom a nyaki redő szóösszetételt, most meg nézz rám, nemhogy kimondom, de még azt is tudom, mit jelent), ami azt jelenti, hogy minden valószínűség szerint tökéletesen egészséges. Dörzsölte a kis szemét: ő valószínűleg azért, mert az a rohadék ultrahang felkeltette, én meg azért, mert nagyon sírtam.

Hiába, no, a hormonok.

hogy kisfiú-e vagy kislány. Tulajdonképpen nem is számít: kisfiúnak és kislánynak is örülnénk egyaránt.

Ha kislányunk lesz, akkor Kamilla lesz - ez elég masszívan bebetonozott név, tetszik mindkettőnknek. Ha kisfiú, akkor a naptárt bújva egyelőre a Nemzeti Ünnep a legesélyesebb. Vagy az Újév.

Semmi más nem tetszik.

Bizony-bizony, én belemerészkedtem a Balcsiba. Imádok úszni, olyan meleg volt, hogy a hajam leolvadt rólam, a doki nem tiltotta, úgyhogy "miért ne?" gondoltam és a gondolatot tett követte.

A terhes Barbie akcióba lendült: sötétrózsaszín bikini (még nem akkora a hasam, hogy ciki legyen, jövőre meg ugye olyan feszes leszek már, hogy nem indokolt a sátor-fürdőruha).

Lubickolás, uszikázás, strandi-mandi, aztán egy egy telefon a barátnőmnek.

- És tényleg, azt nem is mondtam: úsztam a Balatonban. Szerinted sem gáz, ugye? Mármint így terhesen.

- Jaj, ugyanmááá, van, aki bele is pisál. Egy kis puki nem számít, nyugi.

- Nem PÚZTAM!!! ÚSZTAM!!!

- Ja...

az alaphangot leüssük: könyvben is olvastam és egy kedves ismerőstől is hallottam... a választ. Az igazi, őszinte, hamisítatlanul autentikus választ arra a kérdésre, amit minden nő feltesz (magának vagy másoknak) a kétcsíkos pálcára pisilés után: Milyen érzés szülni?

Mintha görögdinnyét sz@rnál.

Nem volt több kérdésem.