itthonmaradós, összebújós, családozós húsvétunk volt: nem győztük csodálni a kis Hókuszpókot (apja szerint TörpeSzamuráj). Teljesen kivilágosodott a haja, olyan barnásvörösesszőke lett, cserébe viszont besötétültek a szempillái.

Csak csodáltuk, szeretgettük, puszilgattuk a gyönyörű kis pofáját, cserébe megajándékozott minket élete első gügyögésével.

 Tökéletes, ovális fejforma, szép kis köldök, dús haj, bababőr. Apró, de szépen fejlett, tónusos izmok és érdeklődően csillogó szempár. Koordinált mozgás és naná, hogy ibolyaillatú kaki.

sámántánc, ráolvasás, ilyen-olyan tea, drukkolás, példamutatás - semmi nem használ. 

Csak sírás és makrokozmikus nyögések: minden egyes alkalommal az a BETONSZAR című punk-rock zenei műalkotás jut eszembe, amit a (felnőtt) férjem egyik (felnőtt, vezető beosztásban dolgozó) barátja mutatott youtube-on. Ennek ellenére a gyerek nő, már 4250g, és 59 centi. Már egy csomót van ébren, és abból egy csomószor nem sír.

Én még mindig pocsékul, de legalább fogyóban: enni sincs kedvem lassan.

Komolyan mondom, nem hittem volna, hogy ennyire nem számít. Úgy értem, hogy ennyire mindegy, hogy mi az, csak árammal működtethető kütyü legyen.

Az (elektromos) orrszívó porszívó.

Az ikonikus tárgy, Medve új játszó-és vadásztársa, új lehetőségek kimeríthetetlen tárháza a csecsemőápolásban.

Barnus szörcsögött. Így indult az egész. Röfögött, mint egy kismalac, nem kapott rendesen levegőt, és az elsőszámú rabszolga (én) kénytelen kelletlen elővette az orrszívót. Csupán a szoptatás ténye akadályozott meg abban, hogy ne dobjak be egy vodkát az akció előtt, úgy féltem, hogy

• a szemét találom el
• kiszippantom az agyát
• egyéb módon kárt teszek a gyerekben
• örökre világfájdalom-trauma lesz ez neki

Bekapcsoltam, odatettem, csapdába ejtettem a F.I.K.A.-t, majd megszemléltem- és nem értettem, hogy egy kis orrból hogy jött ki ez az állat...

... és ezt Medvi látta. Azóta naponta egyszer ez a hobbija: vadászik. Nagyobbat, kövérebbet, undorítóbbat akar kibányászni a gyerek orrából (azt ugye tudjuk, hogy a férfi kompetitív állatfaj), és minden egyes vadászatot izgalom előz meg és kitörő, gyermeki hurrá és lelkesedés zár.

Fúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúj.

Reggel tetterősen felkelek, hisz újra szép nap virradt, melyet nyíló értelmű, pufók, rózsaszín csecsemőmmel tölthetek. (Úgy kelek fel, hogy beállítom az órát, ha előbb kel, mint én, akkor bömbölve követeli a reggelit. Amúgy nem sanszos, hogy 3 óra alatt vészesen lefogy/éhenhal, de szerinte igen, és legyen meg az ő akarata.)

Cicire teszem a gyermekem, és boldog mosollyal adom át magam a szoptatás gyönyörűségeinek. (Kurva ritkán van, hogy elkapja a fonalat. Kész lexikonokat olvastam át szoptatás-ügyileg, de valahogy sosem arra fordítja a fejét, nem úgy tartja a nyakát, nem úgy nyitja a száját. Az űrben szerelés egyszerűbb mutatványnak tűnik, minthogy ez a kis pukkancs rácuppanjon a mellemre. Kicsit fáj, hogy uszkve 16 év múlva célirányosan és gond nélkül megteszi majd ezt, csak nem az én mellemmel, nem étkezési céllal, és kevesebb fájdalmat okozva. Na mindegy.)

Kedvesen, könnyeimet morzsolgatva cirógatom békésen táplálkozó gyermekem arcát. ( Ó, baaaaaassszuuuuuus - sziszegem a fogaim közt, majd Vivali/Bach helyett elindítom a Lipstick Jungle valamelyik részét.)

A tej nem elég, ezért elkészítem a tápit. (A tej nem elég, ezért elkészítem a tápit. Kiválasztottam a legszebb színű, kisfiús cumisüveget, meg a leganyamellebb, leghasnemfájósabb, high-tech cumisüveget, majd első adandó alkalommal rosszul raktam össze és leforráztam a kezem. De amúgy rendesen, lobogó vízzel. A bal kisujjamat. Nem tűnik tragésiának, de bibis volt, na.)

Édesen ringatózunk az evés után. (A gyerekem akkorát büfög, mint én tudok másfél liter fanta után. Nem vicc.)

Finom púderillat száll, gömbölyű talpacskákat puszilgatok, kezdődhet a pocakmasszázs. (Belegyűröm az úrficskát az új pelusba, aki jelzésszinten pukkant egyet, majd beindul a kaka. Anyu szerint úgy jön belőle, mint a darálóból a darálós keksz. Igaza van. Soha többé nem eszem darálós kekszet. Újabb peluscsere, régi, kakás levesz, friss alátesz, segg letöröl, popsi krémez. Ekkor pisi. És ez eg nevörending sztori, nagyon jó 3-4-5 körös meneteket szoktunk lezavarni a fiammal.)

Csevegünk, gügyögünk. (Ordít.)

... ezzel együtt azt kell mondjam, móka és kacagás. Nem cserélném el semmiért. 

Nagyonak ásít. (Kimerül a sírásban, nagyokat ásít.)

Békésen elszunnyad. (Ja. A tervezett időpont után közvetlen 3 órával.)

örökölt tőlünk a gyerek.

Először is, ha éhes, akkor nincs irgalom, nincs kegyelem, meneküljön ki merre lát... Senkivel nem áll szóba, és addig, amíg nem tömi meg a bendőjét, addid dzsihád, cunami, harakiri, matahari. Ez az ő háborúja és nem viccel.

Ne is próbálkozz gügyögni meg ébren gyönyörködni benne: ébredés után azonnal (10 mp) kaja kell, mert egyébként ordít. ORDÍT. Ugyanilyen a Medvi is: ne akarj vele (pláne ne táskákról és cipőkről) beszélni, ha éhes. Esélytelen a kommunikáció.

Tőlem a híres türelmemet örökölte (meg a duda orromat). Ha valamit kitalál, akkor nem kell azonnal, ráért tegnap is: neki MOST nyomja a lepedő a hátát, MOST rakta tele a pelust, MOST kapcsoljuk le a villanyt, és fürdés után MOST öltöztessük fel királyi seggét, mert fázik.

Nem, a most az nem úgy most, hogy most, csak előbb odamegyek, megtörlöm, felszárítom, odaadom... neeeeeeeeeeem, barátom, a most az MOST és kész.

ps: tegnap azt hittem, hogy mosolygott rám. Aztán kiderült egy orbitális púzás után (mármint a gyerek fingott, nem én), hogy csak a szél bántotta.

Pocokmanó, Hokszipokszi, Pokerádé, Pürrentés és Csibeszotyi.

Ezek az aktuális nevei. 

Csak tudnám, miért ragaszkodtunk a Barnabáshoz?

Na mindegy. Álmos vagyok.

Riszpekt.

kipipálva.

Azt hittem, elkerül majd, mint a h1n1 meg a kolera, de nem, a császárosok ilyen későn érő típusok, nálunk minden késve jön.

Ez a szar is.

Azt hiszem, a nehezén már túl vagyok. Megvolt az éjjel-nappal sírás, a rossz anya vagyok érzés, a "már nincs is szükség rám" és a "nem tudom ellátni a gyereket". Megvoltak a félelmek, sírva felkelős rémálmok is: onnan indult, hogy természetesen Barnabás is és mi is válogatott kínok között fogunk elpatkolni, leég a lakás, a kutyát elüti egy autó, megfulladunk, megsüketülünk és egyébkéntiskatasztrófa. Kipipálva a "nem tudom miért sír", a P.Á.N.I.K. és a kétségbeesés is.

Még szerencse, hogy szímítottam rá, Medvi is számított rá, tartotta bennem a lelket. Kaptam szívecskés islert, szerelmes üzenetet, éjszakai alvást, és lehetőséget egy nagy sétára egyedül.

Segített az anyukám, az apukám minden nap hívott, Medvi állja a sarat,, Barnabás meg klassz kis kölyök, nem tehet róla. Azt mondják, ezen át kell esni, mint a náthán.

Ha ez így van, akkor én már az utolsó zsepiket fújom tele.

 Miért kék az ég? Miért zöld a fű? Miért nyílnak tavasszal a virágok? Miért édes a csipkeszörp?

Miért akkor fossa hátközépig magát a gyerekem, amikor

1. tisztába tettem a pisis pelenkából
2. leápoltam a köldökcsonkot
3. letöröltem a pisimaradványokat
4. bekrémeztem mindenhol
5. visszaadtam rá a bodyt
6. és a rugdalózót is
7. ÉS az ÖSSZES kapcsot bekapcsoltam, patentoltam, rögzítettem???

Miért?

És miért kétszer?

Eddig

• csipke melltartóba tettem
• drámai pillanatokban kaptam elő
• felpolcoltam a megfelelő ruha alá
• leettem
• csillámport/selyemport szórtam rá
• parfümmel porítottam

Most

• olyan, mint a McDrive, nem kell sokat várni és ontja a kaját
• minden erőfeszítésem ellenére elég nyúzott állapotban van (kb. mint literes leeresztett bőrtömlő)
• fáj, mint állat, és központi kérdés, hogy sikerül-e elmasszíroznom benne a csomókat
• Barbie ikersátor méretű praktikus, szoptatós, pamut melltartókba dugom
• babahányás borítja

Mi az? Megfejtéseket a szerkesztőségbe. De majd a chicco krém móresre tanítja. Összetevőiből ítélve van rá remény.

a gyerekkel minden a legnagyobb rendben.

Egészségesen összefosta a szőnyeget (úgy lőtt ki, mint valami rakéta), megvolt az első orvosi vizit (minden okés, Európa legszebb férfi felsőteste, nna) és eszik is rendesen (konkrétan úgy érzem a mellem, mintha gumicukorból lenne a mellbimbóm. Rohadt ijesztő, de mindegy, ez van, a gyerekem porszívó lesz, ha nagy lesz.)

Holnap kiszedik a hímzést a hasamból, megyünk a kórházba családostul,  ez az egy órás mutatvány most nekünk maga a 80 nap alatt a Föld körül, hiába, na, minden kezdet nehéz, úgy készülök rá, mint valami űrsilkó fellövésére.

Pénteken meg babafotózásra megyünk, úgy voltam vele, hogy ha a fene fenét eszik is, szeretném, ha a fotósok fotósa készítene róla képet. Merthogy már soha többet nem lesz ilyen kicsi, ezeket a pillanatokat nem hozza vissza semmi, és már csak akkor döbbenek rá, hogy milyen gyorsan múlik az idő, amikor bekészítem neki a tornazsákba a 46-os kiscipőket.

No, szóval jövünk-megyünk, aztán bekussolunk és kushadunk egy darabig. Még egy bő másfél hétig.

És aztán?

Aztán Medvi visszamegy dolgozni, és hát utána én is felveszem újra az ecseteket és áthúzom a kezelőágyat...

A mi angyalunk nem is angyal - mármint nem igazán, nem a klasszikus értelemben.

Ha nem mosolyog, akkor épp nevet vagy magyaráz, jobbára azt is vigyorogva, hisz az életet nem kell olyan komolyan venni, és egyébként is, minden a legjobb úton halad.

Nem tett semmi különlegeset - szerinte. És valóban nem, nem varázsolt, nem volt hókuszpókusz, mágia, nem hordott el hegyeket, és nem volt rajta szupervumenes póló, mégis a helyére került minden.

Mindig mikor találkoztunk, könnyebb szívvel jöttem haza: pontos volt, korrekt, elmondott mindent, az összes kérdésemre választ kaptam és nem féltem. Annyira.

Császárral született Barnus, így Medvi nem lehetett végig mellettem. Amikor szültünk (igen, így, T/1-ben), akkor ő várt ott a kórházban, és biztos pont volt abban a nagy örvényben, amibe beleestem. Nagyon féltem. Aztán megfogta a kezem, és szinte el sem engedte, szó szerint és átvitt értelemben is. Fájt volna, ha nem ő köti be az infúziót, fájt volna, ha nem tudtam volna minden percben, hogy tökéletesen rendben megy majd minden, mert ő ott van, látom a szemét, és úgysem hagyná, hogy valami bajunk legyen.

Benne bízott Medvi is, amit mondott, azt elfogadtuk és tudtuk, hogy úgy lesz a legjobb, ahogy mondja.

Kiszolgáltatva, ruha nélkül, lepellel letakarva, gerincszuri után csak az ő arcát láttam, nyugodt volt... így én csak lebegtem tovább, azt sem tudtam, hogy hol és hogyan...

...és mindjárt jön a babácska! - mondta valaki, majd megláttam és meghallottam Barnust.

Már az ő kezében volt, elvitte, és onnantól nem tudom, mi történt.

Csak azt, hogy reggel hozott egy kapucsínót, és felhúzott az ágyről. Megdajkálta és megszeretgette a fiamat, és elmondta, hogy nem lesz mindig ilyen rossz, a sebek begyógyulnak, a fájdalom elmúlik, de Barnus marad.

És ez így volt minden nap. Mosolyogva - ó, dehát hogyan másképp?- hozta a reggeli muníciót, jött-ment, intézkedett, látogatott, tanácsot adott, hogy hogy lesz jobb, mitől lesz tej, és hogy szarjak a világra, ha másképp nem megy. Vele nevettem először a császár után.

Én pedig megértettem, hogy igenis van különbség.

Ő nemcsak simán szülésznő. Elindította a fiamat az életben.

Örökké hálásak leszünk neki.

Azt kérdezed tőlem,
hogyan vártalak?

Mint az éjszakára
fölvirrad a nap,
mint a délutánra
jő az alkonyat,
mint a szellő jelzi
a förgeteget -
ezer pici jelből
tudtam jöttödet.

Mint tavaszi reggel
a nap sugarát,
fagyos téli este
jégcsap csillagát,
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret -
pedig nem is láttalak még,
úgy ismertelek.

Mint a fény az árnyat,
záport a világ,
mint patak a medrét,
madarat az ág,
mint sóhajos nyári éjjel
a fák az eget -
mindenkinél jobban téged
így szerettelek.

(Beney Zsuzsa)

... látjuk mi is, tudjuk, de a kórházban azt mondták, hogy menjünk csak haza, nem lesz gond. (Momentán ezen a képen nem látszik, nem ijesztgetek senkit a színével...)

Álmos a szentem, alszik is (etetés alatt), aztán meg éhes (mikor én aludnék). Egyébként eszméletlen hangja van: nem tudom, hogy kismacska, vagy ajtónyikorgás, nyekergés, de hát zene füleimnek.

Egyébként tényleg, csak nem hajnal 5-kor.

Nos, a sárgaság majd elmúlik, etetjük 2 óránként és drukkolunk neki - többet, jobbat most nem tehetünk.

Egyébként szépen hízik a kis pocok.

És hogy velem mi van? Ööööö...

Szépen hízik a kis pocak. Sütikék, kocsonya, csoki, rántott leves, ilyen husi, olyan puding...

2010. február 14.

Barnus megérkezett.

Egyelőre nem találok szavakat, a mosolygást meg nehezen lehet neten keresztül látni, de hidd el, fülig ér a szám.

Barnus gyönyörű, természetesen, ugyebár.

Én meg amint magamhoz tértem, beszámolok.

Ígérem.

Bizony ám, a papucsomat is. Ragaszkodom a papucsomhoz, akkor kaptam Medvitől, amikor először jelezni akarta,hogy helyem van az életében, otthon vagyok az otthonában... egy csodaszép, bőr Berkemann papucsot vett nekem.

És most ki kell fertőtleníteni.

Rendben, odaadtam, én tévézek, ő meg fertőtlenít."Kloroformos vattát kell zacskóba tenni, belerakni a papucsot, jó lesz." Mit bánom én, csinálja ahogy akarja, kisebb gondom is nagyobb most ennél...hisz távozott a nyákdugó a testemből.

A szakkönyv szerint hamarosan szülni fogunk, nos, ez a császár miatt nem kétséges, de azért öröm és boldogság, hogy a testem is így gondolja.

Mámoros elégedettséget véltem felfedezni az Uram arcán... no nem a nyákdugó miatt, hanem kiderült, hogy kloroform nem volt itthon, ezért a papucsomat

1. lemosta
2. bedörzsölte belül benzinnek
3. meggyújtotta (!!!)
4. és most boldog, hogy milyen faszán ki van fertőtlenítve.

Én meg úgy röhögtem, hogy félő volt, hogy a burok is megreped.

császárkörte, császármetszés.

Barnust nem fordíttattuk meg.

Így most pakolunk (takarítunk, rendezkedünk), vásárolunk (zuhanyzós papucsot, haaaatttalmas bugyikat és meleg zoknit) és várunk. 

A férjem császármetszéssel kapcsolatos legfontosabb kérdése az volt, hogyha leborotváljuk a kutyát, akkor esetleg bejöhetne ő is, hisz Drazsé is a törzs teljes jogú tagja, és hát ott lenne a helye, meg minden...

Egyébként már semmi dolgom. Medvi isteni zúzapörit főzött, igazi pergős rizs van hozzá. Csak eszem-alszom, mást már nem nagyon tudok (na jó, tegnap elmentünk csempét nézni, de a lakásnak is alakulnia kell, ugyebár), holnap meg megyek laborra, kellenek a császárhoz az adatok.

Izgulok, nagyon várom, hogy végre jól megnézzem magamnak Barnust. Beszarás, hogy lehet valakit szeretni úgy, hogy nem is ismered... Ez már anno a Bros, a New Kids on the Block és Brad Pitt kapcsán is felmerült bennem, de azért ez most -értelemszerűen- egészen más tészta.

 Hihetetlen, mennyire unom magam. Lenne mit csinálni, szó se róla, de fizikailag alkalmatlan vagyok mindenre.

Ideje lenne felkelni, zuhanyozni, felöltözni, de én boldogan fekszem még az ágyban. Így, du 2-kor.

mennyire jó érzés. Most, hogy közeledik a vége, mindenkitől kapok egy "utolsó" valamit.

Egy utolsó mozi, egy utolsó vásárlás, egy finom testápoló vagy egy "nincs kedved elmenni mégegyszer abba a poszterboltba, utána beülni egyet teázni, mint régen?". Vagy egy szép album, ami díszpapírban érkezik, egy közös, egyetemi fotó.

Egy képeslap, egy telefonhívás...

Vagy épp egy kis lógás a mennyben, azaz a Cofee Heaven-ben, ahol csodás Mango delight turmixot és karamellás brownyt kaptam.

Isteni volt.

Barnus nem fordul, viszont nő, mint a bolondgomba: szerdán már 3 kiló körül lesz.

A mondat így hangzott: Ági, akkor jövő szerdán csomaggal együtt fél 8-kor itt találkozunk.

Nos, nem mondom, hogy nem jött rám a szapora f.sás a hír hallatán.

Iszonyatos pánikba estem. Merthogy nincs még fertőtlenítős kendő, meg csomagolt zsepi, egyszer használatos bugyi (ez külön posztot érdemel...), és még annyi de annyi dolog van, és holnap jön a védőnő (ha most is lemondja, örihari), és el kell menni a H1N1 igazolásért is, meg el kéne adni a pelenkavödröt, bejelentkezni pedikűrre, megkeresni a lábamat a szőr alatt, mégegyszer lepucolni mindent, összekészíteni a papírokat, kimosni, feltörölni, renezni, áthúzni, megvenni, bekészíteni...

Szinte levegőt se kapok. Reggel óta takarítanom kellene, és jobbára csak hülyén ülök, és vigyorgok. Jó, bepakoltam a mosogatógépbe, elindítottam 2 mosást, ki is teregetem mindjárt a második adagot is. Aztán porszívózás, szőnyegsikálás (ez lett az új hobbim). Szombaton dolgozom utoljára, utána szerdáig már semmi: várakozó állásponton leszek.

Barnus 2700g most, jövő héten már 3000g körül lesz, hosszúcombú, gyönyörű. És még mindig jobban szeret fejjel fölfelé ücsörögni.

mint akit jól megvertek. Feldagadt, eltorzult, püffedt. Mintha beletettek volna 83 db új, fém 200-ast ey teszkós szatyorba, és agyba-főbe vertek volna vele. Állítólag a hormonoktól van.

Ezúton szeretném megkérni a hormonokat, hogy minden kismamának hagyjanak a végére egy hangyaf@sznyi méltóságot.

Köszönöm.

Helyzetjelentés: 

35+6 nap, 10,5 kg, holnap megyünk vizsgálatra, tegnap meg undorodva köptem ki a mandarint, és anyu újabb kistakarót csinál.

Tényleg szépet. Ismét. Ez most Balatonos, hattyús-nyulas, hajócskás-vitorlásos.

Lehet, hogy kiveszem a munkahelyéről, láncra verem, és ipari mennyiségben fogja ezeket gyártani. Én meg jól meggazdagszom.

Muhaaaaaaaaaaaaaaaahaaaaaaaaaaaa

Baldachin után kutattunk az iikeában, majd hazajöttünk és felszereltük a kiságy fölé: álomszép, fehér kis függöny, édesdeden fog alatta aludni Barnabás, a Sütipók (egyre inkább így érzem: konkrétan mintha 8 lába lenne...).

De az apjának nem tetszett.

-Nyuszkó, ez így nem árnyékol semmit. Nem véd és nem lesz sötét.

Igyekeztem elmondani egy szem magzatom tevőleges megalkotójának, hogy a baldachin

1. nem olyan mint a zebrapintyen a sötétítő, szóval nem arra van, hogy rádobod a pokrócot, és onnantól kuss van

2. nem méhészháló, és nem annyira valószínű, hogy maláriát hordozó szúnyogok tömegesen támadnának Barnusra, szóval nem baj, ha van a tetején nyílás.

3. nem véd meg az esetleges meteorbecsapódástól, szóval nem kell, hogy strapabíró legyen

Meg hogy nem lesz annyira ronda a gyerek, hogy cél legyen, hogy ne lássunk be hozzá, és egyébként is, szépen, függönyként rendezzük el, merthogy ennek elsősorban esztétikai élményt kell nyújtani. Igen, a baldachin dekoráció.

Szinte nincs is funkciója.

Ő meg csak dünnyögött.

- Dekoráció, dekoráció, ha tudom, hogy csicsázni kell, kirakom a tetejét Piros Arannyal, mint a kaszinótojásnak. Dekoráció... ehhh....

"Nyuszkó, majd összerakunk mindent, meg lemosunk, meg behajtogatunk, felszerelünk és átalakítunk. Vaaaagy... felpeckeljük a száját, összekötözzük a kezét-lábát és kihajítjuk a rakpartra."

Mindössze ez a két variáció merült fel az én szerelmetes uramban a védőnővel kapcsolatban.

Holnap 10-re jön.

Tényleg egy szavam nem lehet rá, nagyon aranyos, úgyhogy én maradok a csokis muffin - csipkebogyó tea párosításnál. Annak szerintem jobban örül majd, mint a kínzókötélnek és a szájpeceknek.